2014. augusztus 6., szerda

HOGYAN RAJZOLJUNK FEJET, BÁRMILYEN SZÖGBŐL


Ez nagyon jó!!! Nem rég találtam. Logikus és teljesen érthető módon bontja le a fejrajzolás alapjait, az arányokat, hogy a fej/arc egyes részeinek hol a helye. És hát ez az alap, ha ezt jól veszed fel, az már fél siker. ;-)
Megpróbálom összefoglalni a lényegét a videónak, ha esetleg az angol nem menne annyira, akkor is érthető legyen, amit látsz. De nagyon jól illusztrálja ennek a jó kis tananyagnak a készítője, hogy miről is van szó, így szerintem nyelv nélkül is nagyon jól érthető. :-)
Akkor először is a videó, majd alatta találjátok az én kis összefoglalómat róla.

És akkor az összefoglaló. A lényeg, hogy ha levesszük az arc részeit, mint szem, orr, száj, fül, akkor az alap kiinduló pont az egy kör, de mivel az arc nem teljesen gömböjű, hanem van egy oldalsó, laposabb része, ennek a laposabb résznek az ábrázolásához rajzolunk a kezdő körön belül egy kisebbet, ami nem is gömb, hanem inkább egy ovális.
Ennek az oválisnak a mérete mindig ugyanakkora, akármilyen állásban, szögben is legyen az arc éppen, vagyis 2/3-a a kezdő körnek.
Hogy helyesen vedd fel a méretét, és hogy jól helyezd el, először képzeledben felezd meg a kört függőlegesen, majd mind két felet oszd fel harmadokra. A kisebb oválisod tetejének a felső fél legfelső harmadánál, az aljának pedig az alsó fél legalsó harmadánál kell lennie. Ezt a videón látod illusztrálva is.
A kis oválisnak a szélessége attól függ, hogy éppen merre is néz az illető arca. Az ovális felső ive a halánték-homlok találkozási pontja. Tehát az ovális szélességével tudjuk ábrázolni, hogy merre is fordul épp az arc, mekkora rész látszódik az arc oldalsó, laposabb részéből.
Azt, hogy le, vagy felfelé néz-e az illető, és hogy mekkora a fej döntése, ezt egy vonallal tudod ábrázolni, ami keresztül halad a kis oválison, ennek a vonalnak a szöge mutatja a fej döntöttségét fel vagy le. Ez a vonal tulajdonképpen nem más, mint a szemöldök vonalának és a fül tetejének az összekötése.
Ha ezt a vonalat meghosszabbítjuk a körön keresztül, az lesz a szemöldök vonala. Majd rajzoljunk a felső vonallal/ívvel párhuzamos ívet alulra is, kezdve az ovális alsó pontjától. Ez a vonal jelenti majd az orr alját.
Az arc felosztható harmadokra, a hajvonalától a szemöldök vonaláig, a szemöldök vonalától az orr alsó részéig, és a harmadik harmad innen az áll aljáig. Szóval a már meglévő távolság a szemöldök és az orr alsó vonala között, amit már felrajzoltunk, ez egy harmad. Ezt a mértéket vegyük fel az orr alsó vonalától lefelé, és megkapjuk, hogy hova esik az áll alsó vonala. Jelöljük be ezt is.
Nézd meg az áll formáját, ezt a formát rajzoljuk meg a kis oválison keresztül, és a másik oldalt. Most meg kell határoznunk az áll azon vonalát, ahol az oldalsó rész és az első rész találkozási pontja van. Ezt úgy tudjuk meghatározni, hogy egy ívet húzunk az áll alsó ívének szélétől a kis ovális azon pontjához, ahol a szemöldök és fül összekötő vonala keresztezi az állnál meghúzott oldalsó vonalat (a videót nézve ez érthetőbb lesz ;-) )
Majd találjuk meg az arc középső vonalát. Ha ez is megvan és berajzoltuk, akkor jöhet a nyak. Majd már “csak” meg kell rajzolni az arcéleket és az arc részeit, mint szemek, száj, orr, fül. De ezt majd máskor. ;-) Illetve találsz itt a blogon ezekről is külön anyagokat már.
——————–
Linkek:
Tudsz rajzolni,de szeretnél festeni is? Online Színes Tanfolyam
Tanulj meg rajzolni a nulláról: http://rajzhobby.hu/jobb-agyfeltekes-rajzolas
Termékek az én rajzaimmal: http://www.zazzle.com/artbyagnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése