2014. augusztus 24., vasárnap

Általános iskolai kötelező olvasmányok

Általános iskolai kötelező olvasmányok


Napjainkban a gyerekeknek igen csekély a szabadidejük. A számítógép és az internet korában igen nehéz rávenni egy gyermeket arra, hogy olvasson vagy akár meg is szeresse a könyveket.
Az elektronika világában sokkal érdekesebb és látványosabb elfoglaltságot találnak maguknak, mint – ahogy ők gondolják – bármilyen könyvben. Hiszen mennyivel érdekesebb a mobiltelefon nyomógombjaival játszani, zeneszámot letölteni és hallgatni, mint a kötelező olvasmányok elolvasása.
Azonban az olvasás, mint szabadidős tevékenység, több szempontból is hasznos lehet. A gyerekeknek szükségük van az alapvető irodalom megismerésére, mert e nélkül nem boldogulhatnak. Egy másik szempont, hogy sok gyereknek elég szegényes a szókincse, amin szintén sokat javíthat a rendszeres olvasás.
A kötelező olvasmányok a szövegismeret, szövegértés, majd később az irodalmi szöveg tudományos megközelítését szolgálják, melyek elengedhetetlenek egy jó irodalom óra megtartásához. A gyerekek megpróbálnak kibújni a kötelező olvasmányok elolvasásának súlya alól, és fifikásan úgy vélik, hogy ha filmen megnézik, az ugyan az. Ez óriási tévedés!
Bármelyik pedagógus azonnal kitalálja, hogy melyik gyerek vette a fáradságot a kötelező olvasmányok végigolvasására, és melyik az, aki csak a tévében megnézte. A regényekből készült összefoglalók, melyek tucatjával vannak fent a neten, szintén megfosztják a gyereket attól az élménytől, hogy beleképzelhesse magát egy adott cselekmény közepébe.

1-2. osztályos kötelező olvasmányok

kötelező olvasmány általános iskola
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Csukás István: A téli tücsök meséi
Fésűs Éva: Mirr-Murr kalandjai
Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai

3-4. osztályos kötelező olvasmányok

Fekete István: Vuk
Fekete István: Tüskevár
Fekete István: Bogáncs
Tatai Sándor: Kinizsi Pál
Mándy Iván: Csutak és a szürke ló
Janikovszky Éva: Égig érő fű
Erich Kastner: A két Lotti
Erich Kastner: Emil és a detektívek
Kipling: A Dzsungel könyve
Csukás István: Nyár a szigeten
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

 

Kötelező olvasmányok felső tagozatosoknak

5. osztályos kötelező olvasmányok

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

6. osztályos kötelező olvasmányok

Gárdonyi Géza: Az egri csillagok

7. osztályos kötelező olvasmányok

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa

8. osztályos kötelező olvasmányok

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Shakespeare: Rómeó és Júlia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése