Bácskai Júlia pszichológussal a nők boldogtalanságának okairól, összegyűrődött énképeiről, szerepvállalásairól beszélgettünk. Kötelező olvasmány. Mindenkinek.
Jelen vagy az életedben? Tudod mik a szerepeid? És esetleg azzal is tisztában vagy, milyen az alakításod? Boldog vagy? Vagy inkább veszélyes? Még akár saját magadra is? Ezekre a kérdésekre nehéz azonnal válaszolni. Lehet, hogy azért, mert még soha senki nem kérdezte. Mégis, van valaki, aki biztosan nekünk szegezi a kényelmetlen kérdéseket a rendelőben, a csoportterápián, a színházban és a könyveiben. Általában a pszichológus kérdez, de most fordult a kocka. Bácskai Júlia a Borsa kérdéseire válaszolt, amikor azt boncolgattuk, vajon hányféle és milyen szerepeknek kell megfelelnie ma a nőknek.
Bácskai Júlia: - Az évszázadokon vagy évezredeken keresztül a nőknek szánt szerepek nagyon konzervatívak és hagyományosak voltak: a nő dolga az, hogy anya és esetleg feleség legyen, nézzen ki jól, ha lehet és vezesse a háztartást. Az összes évszázad összes történéseiben sincs annyi változás, mint amennyi csak az utóbbi 50 évben történt Amerikában, Közép-Európában és persze Magyarországon is. Ez azt jelenti, hogy rettentően összezavarodtak a szerepek. Elég nehéz ezeket egymással párhuzamosan futtatva kibontakoztatni, már csak azért is, mert honnan tudnák ezeket a szerepeket ugyan honnan eltanulni? Hiszen nem kaptunk mintát. Korábban egyértelmű volt, hogy te úgy vagy jó anya, ha lekvárt főzöl és kötögeted a gyereknek a saját kezeddel a kesztyűt, meg hogy folyton otthon maradsz vele, ha egészséges, ha beteg. Erre generációkon keresztül voltak minták, megtanulták.
Bácskai Júlia: - Az évszázadokon vagy évezredeken keresztül a nőknek szánt szerepek nagyon konzervatívak és hagyományosak voltak: a nő dolga az, hogy anya és esetleg feleség legyen, nézzen ki jól, ha lehet és vezesse a háztartást. Az összes évszázad összes történéseiben sincs annyi változás, mint amennyi csak az utóbbi 50 évben történt Amerikában, Közép-Európában és persze Magyarországon is. Ez azt jelenti, hogy rettentően összezavarodtak a szerepek. Elég nehéz ezeket egymással párhuzamosan futtatva kibontakoztatni, már csak azért is, mert honnan tudnák ezeket a szerepeket ugyan honnan eltanulni? Hiszen nem kaptunk mintát. Korábban egyértelmű volt, hogy te úgy vagy jó anya, ha lekvárt főzöl és kötögeted a gyereknek a saját kezeddel a kesztyűt, meg hogy folyton otthon maradsz vele, ha egészséges, ha beteg. Erre generációkon keresztül voltak minták, megtanulták.
Bácskai Júlia
Bácskai Júlia pszichológus, aki népművelő-könyvtáros szakon is szerzett egy diplomát. Iskolapszichológusként alapító tagja volt az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak.
Pszichológusként tartott szexuális ismeretterjesztő esteket a 80-as években, publikált a Magyar Ifjúságban, a Családi Lapban, a Képes Európában, a Tinában, a Népszabadság Itthon mellékletében, a Mix magazinban, a Szabad Földben, színházi kritikái jelentek meg a Pesti Műsorban, a Criticai Lapokban, a Zsöllyében, az Ellenfényben, a Premierben és könyveket írt.
Saját rovatot vezetett a Nap TV-ben, a Satelit televízióban és a Magyar Televízió fiataloknak szóló élő adásaiban.
Borsa: - Működött is.
- És nem is voltak tőle boldogtalanok, mert semmi nem tesz boldogtalanná, amiről tudjuk, hogyan és mit kell tennünk, ráadásul képesek is vagyunk megtenni. A mai világban az teszi boldogtalanná, vagy legalábbis kétkedővé a nőket, hogy nincsenek körülkontúrozva a szerepek. Állandó feszültséget, elégedetlenséget, önbizalomhiányt okoz az, hogy nem tudom, hogy megfelelek-e, vagy nincs, aki visszajelezze, hogy a szerepemet hányasra teljesítettem. Plusz nincs hol megtanulni a szerepeket. Ahol lehetne, az a következő három szférája az életnek: a család, az iskola és a média.
És a visszajelzés jöhetne onnan, akikkel együtt élünk, a családtól, például.
- Mert igenis folyamatos visszajelzésre van szükségünk, az egy tévedés, hogy
kinőttünk a gyerekkorból és nekünk már nem kell pirospont, és nem kell dicséret. Borzasztóan ki van éhezve mindenki a dicséretre, néha még a negatív kritikára is. Ha valaki értelmesen és elemző módon mondaná el azt, hogy a másik mit miért nem csinált elég jól, még azzal is többet segítene, mint hogy otthagyja egyedül kínlódni. Ha magad vagy a problémáddal, úgy érzed, hogy az szinte sátorként tornyosul a fejed fölött, nem is látsz ki belőle, fekete felhő vesz körül. Ha ezzel a szelet problématortáddal, a te saját problémáddal bekerülsz egy csoportba, akkor ott csak egy vagy a sok szelet között - így alakul ki a problématorta. Kicsit kisebbnek látod a saját bajodat azáltal, hogy mindenki másnak is van. És sokszor a másik embernek a problémáját hallgatva azt mondod, hogy ahhoz képest a tiéd semmi. Kicsit csökken az a „magamra maradtam, és jaj, de rettenetes” érzés. Ráadásul tudtok egymástól tanulni, és a szakember ehhez technikákat, játékokat, módszereket ad.
Mi a tapasztalatod? A csoporttagok valóban hazaviszik és alkalmazzák a módszereket?
- Persze. De a lényeg az, hogy másképpen nézel magadra egy csoport szemének tükrében. Az a 10-12 ember egy sokszemű tükör, ami visszajelzést ad.
Mikor kell elkezdeni az önismeretre nevelést?
- Mindig és bármikor. Nagyon nagy hiányosság, hogy az iskolákban nincsen ilyen tantárgy. Két önismereti tankönyvet is írtam, nagyon szeretném ezeket újra kiadni, mert sehol nem lehet kapni, pedig nagy szükség lenne rájuk. Hároméves korban már simán lehet önismeretet tanítani azzal, hogy visszajelezzük a gyereknek, hogy te ügyes vagy, klassz vagy, szép vagy, illetve a cselekedetei alapján értékeljük.
Az önismereti tankönyv középiskolásoknak készült?
- Igen. Az Alternatív Közgazdaságiban voltam iskolapszichológus, amikor felkértek a könyv megírására.
Ott használják még?
- Ott és sok helyen az országban. De még többet kellene erről tudni, és lehetne, kellene frissíteni, újítani.
Tíz éve az egyetemen, tanár szakon volt önismereti csoportfoglalkozásunk. Ez volt az első és utolsó, hogy az oktatási rendszerben találkoztam gyakorlati pszichológiával. Ma hogy van ez?
- Még a pszichológia szakosoknak sincs kötelező módon ilyen foglalkozás, csak az egyetem után rengeteg pénzért, sok időt áldozva tanuljuk meg a szakmának a különböző módszereit. Én a mai napig tanulok.
- Persze. De a lényeg az, hogy másképpen nézel magadra egy csoport szemének tükrében. Az a 10-12 ember egy sokszemű tükör, ami visszajelzést ad.
Mikor kell elkezdeni az önismeretre nevelést?
- Mindig és bármikor. Nagyon nagy hiányosság, hogy az iskolákban nincsen ilyen tantárgy. Két önismereti tankönyvet is írtam, nagyon szeretném ezeket újra kiadni, mert sehol nem lehet kapni, pedig nagy szükség lenne rájuk. Hároméves korban már simán lehet önismeretet tanítani azzal, hogy visszajelezzük a gyereknek, hogy te ügyes vagy, klassz vagy, szép vagy, illetve a cselekedetei alapján értékeljük.
Az önismereti tankönyv középiskolásoknak készült?
- Igen. Az Alternatív Közgazdaságiban voltam iskolapszichológus, amikor felkértek a könyv megírására.
Ott használják még?
- Ott és sok helyen az országban. De még többet kellene erről tudni, és lehetne, kellene frissíteni, újítani.
Tíz éve az egyetemen, tanár szakon volt önismereti csoportfoglalkozásunk. Ez volt az első és utolsó, hogy az oktatási rendszerben találkoztam gyakorlati pszichológiával. Ma hogy van ez?
- Még a pszichológia szakosoknak sincs kötelező módon ilyen foglalkozás, csak az egyetem után rengeteg pénzért, sok időt áldozva tanuljuk meg a szakmának a különböző módszereit. Én a mai napig tanulok.
Kik járnak önismereti csoportba?
- Az igényes emberek. Tévedés, hogy az egyéni pszichoterápiára csak azok jönnek, akik pszichésen sérültek, vagy már teljesen kétségbe vannak esve. Ennek az igénynek a kielégítésére hoztam létre egy új műfajt, a Pszichoszínházat, ahol mindenki tanulhat egy kicsit a pszichológiáról, de közben jól szórakozik, eltölt egy kellemes estét, és utána van min gondolkozni magában.
Hogyan lehetne a médiába is úgy bevinni a pszichológiát, mint a színházba?
- Egyszerűen, hiszen egy időben voltak is ilyen műsorok. Ha nem is a kereskedelmi csatornáknak, de a köztévéknek, a rádióknak, a sajtónak sokkal többet kellene a témával foglalkozni. Az interneten előfordul a pszichológia, de azért az sem mindegy, hogy kuruzslók, mágusok vagy ezoterikus megszállottak tanítanak ezeken a fórumokon vagy az, aki ért hozzá. Szemléletet kell váltani. Ez például a gyerekszüléssel, neveléssel, gondozással kapcsolatban meg is történt ez az utóbbi 20 évben.
Hogyhogy?
- Korábban is szeretgették a gyerekeket, de nem az egész téma volt ennyire fókuszban. Ehhez a jelenséghez kapcsolódott sok olyan cég is, amelynek az a célja, hogy ennek a rétegnek eladja a termékeit, szolgáltatásait. Tehát ma kényeztetik a gyerekeket, más kérdés, hogy ez jót tesz-e nekik. Közben sok káros, üres film, mese, rajzfilm és egyebek is előkerülnek, de az egyértelműen látszik, hogy lehet változtatni az emberek szemléletén. És minél inkább ezt lihegi a média, például, hogy te akkor vagy jó anya, ha a köldökzsinórból leveteted az őssejtet, hogy később, ha kell, ezzel gyógyíthassák a gyerekedet, akkor ennek az a haszna, hogy tudatosságra nevel, és követhető, mert konkrét feladatot ad. De a rengeteg információ sok szorongást kelthet a fiatal anyákban.
- Az igényes emberek. Tévedés, hogy az egyéni pszichoterápiára csak azok jönnek, akik pszichésen sérültek, vagy már teljesen kétségbe vannak esve. Ennek az igénynek a kielégítésére hoztam létre egy új műfajt, a Pszichoszínházat, ahol mindenki tanulhat egy kicsit a pszichológiáról, de közben jól szórakozik, eltölt egy kellemes estét, és utána van min gondolkozni magában.
Hogyan lehetne a médiába is úgy bevinni a pszichológiát, mint a színházba?
- Egyszerűen, hiszen egy időben voltak is ilyen műsorok. Ha nem is a kereskedelmi csatornáknak, de a köztévéknek, a rádióknak, a sajtónak sokkal többet kellene a témával foglalkozni. Az interneten előfordul a pszichológia, de azért az sem mindegy, hogy kuruzslók, mágusok vagy ezoterikus megszállottak tanítanak ezeken a fórumokon vagy az, aki ért hozzá. Szemléletet kell váltani. Ez például a gyerekszüléssel, neveléssel, gondozással kapcsolatban meg is történt ez az utóbbi 20 évben.
Hogyhogy?
- Korábban is szeretgették a gyerekeket, de nem az egész téma volt ennyire fókuszban. Ehhez a jelenséghez kapcsolódott sok olyan cég is, amelynek az a célja, hogy ennek a rétegnek eladja a termékeit, szolgáltatásait. Tehát ma kényeztetik a gyerekeket, más kérdés, hogy ez jót tesz-e nekik. Közben sok káros, üres film, mese, rajzfilm és egyebek is előkerülnek, de az egyértelműen látszik, hogy lehet változtatni az emberek szemléletén. És minél inkább ezt lihegi a média, például, hogy te akkor vagy jó anya, ha a köldökzsinórból leveteted az őssejtet, hogy később, ha kell, ezzel gyógyíthassák a gyerekedet, akkor ennek az a haszna, hogy tudatosságra nevel, és követhető, mert konkrét feladatot ad. De a rengeteg információ sok szorongást kelthet a fiatal anyákban.
És újabb probléma adódhat. Melyik információ a helyes? Mit érdemes követni?
- Minden olyan döntési lehetőség, amikor kettőnél több alternatíva van, az megterhel minket a döntésben. Gyerekkoromban kétféle kenyér volt, ma még ebben kérdésben is bonyolult döntési helyzetekbe kerülünk: az egyik Pszichoszínházas előadásomhoz összeírtam 80 féle kenyeret. Plusz még lehet kapni kenyérsütő gépet is. Nem könnyű a választás. Mert mit csináljak, amíg ki nem próbáltam, honnan tudjam, melyik milyen? És a kenyeret még kipróbálhatom és eldobhatom, ha nem tetszik, de azért minden pasit nem dobhatok ki az ablakon. A szerepekkel kapcsolatban nagy baj, hogy a nők olyan követelményszintet állítanak önmaguk és a férfiak elé, amit nem könnyen vagy szinte sehogyan sem tudnak teljesíteni. Amikor jön egy konfliktus, (ami az együttélésben biztos, hogy jön, mert egynél több ember az már egy csoport, és a tagoknak eltérő érdekeik vannak), például, hogy elmenjünk valahová este vagy nem, akkor kellene a pszichológia. De senki nem tanítja meg az embereknek, hogyan kell a konfliktusokat felismerni és súlyozni. Sokan a nagyon kicsi konfliktust is képesek úgy átélni, mint a világvégét. Megoldás helyett az egész kapcsolatot pillanatok alatt megszakítják, mert a konfliktust nem tudják kezelni, sem egymástól tűrni, vagy alkalmazkodni. Ezt is meg kell tanulni.
- Minden olyan döntési lehetőség, amikor kettőnél több alternatíva van, az megterhel minket a döntésben. Gyerekkoromban kétféle kenyér volt, ma még ebben kérdésben is bonyolult döntési helyzetekbe kerülünk: az egyik Pszichoszínházas előadásomhoz összeírtam 80 féle kenyeret. Plusz még lehet kapni kenyérsütő gépet is. Nem könnyű a választás. Mert mit csináljak, amíg ki nem próbáltam, honnan tudjam, melyik milyen? És a kenyeret még kipróbálhatom és eldobhatom, ha nem tetszik, de azért minden pasit nem dobhatok ki az ablakon. A szerepekkel kapcsolatban nagy baj, hogy a nők olyan követelményszintet állítanak önmaguk és a férfiak elé, amit nem könnyen vagy szinte sehogyan sem tudnak teljesíteni. Amikor jön egy konfliktus, (ami az együttélésben biztos, hogy jön, mert egynél több ember az már egy csoport, és a tagoknak eltérő érdekeik vannak), például, hogy elmenjünk valahová este vagy nem, akkor kellene a pszichológia. De senki nem tanítja meg az embereknek, hogyan kell a konfliktusokat felismerni és súlyozni. Sokan a nagyon kicsi konfliktust is képesek úgy átélni, mint a világvégét. Megoldás helyett az egész kapcsolatot pillanatok alatt megszakítják, mert a konfliktust nem tudják kezelni, sem egymástól tűrni, vagy alkalmazkodni. Ezt is meg kell tanulni.
Bácskai Júlia ma szabadúszó, az egyéni- és párkapcsolatokra specializálódott pszichoterapeuta, aki számos intézményben tanít személyiségfejlesztést és kommunikációt. A kétszázadik előadásához közelítő Pszichoszínház alapítója, kitalálója, forgatókönyvírója, rendezője, szakértője, szervezője és műsorvezetője.
A családban például.
- Ha együtt volna a család. Mert manapság kétféle problémánk van: az egyik, hogy nincs munka, a másik hogy túl sok munka van. Mikor üljön le a család egymásnak bármit is átadni, hogyha alig találkoznak? Mikor engedheti meg magának valaki, hogy bizonyos munkákat nem vállal el, mert inkább lenne a gyerekével és dédelgetné? Pedig ez is csak egy döntés. A pszichológus bárkinek meg tudja tanítani, hogy vállalja fel a döntéseit. Akkor legyen az, hogy majd nem keres annyit, viszont szabadabb és boldogabb ember lesz, a maga ura.
Te találkozol olyanokkal, akik ezt vállalják?
- Magamon kívül nem nagyon. Pedig ez is járható út, de a legtöbben attól esnek kétségbe, hogy mit kezdjenek a nagy szabadsággal. Sok egyéni vállalkozó azért van nehéz helyzetben, mert vagy túl sokat dolgozik vagy egész nap semmit sem csinál. Éppen ezért vannak olyan csoportok, ahol azt tanuljuk, hogyan lehet strukturálni az időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése