2014. október 26., vasárnap

Miért NE használjuk a mikrohullámú sütőt?

Miért NE használjuk a mikrohullámú sütőt?

Az újramelegített főtt étel veszít az ízéből, ha mikrohullámsütőben melegítjük fel. De ez csak egyike azoknak az okoknak, amiért manapság egyre több család lemond a használatáról.
micro
A mikrohullám sugárzás egy nem ionizáló sugárzás, ami annyit jelent, hogy nem tudja közvetve széttörni az atomokat és molekulákat, vagyis nem olyan káros az elő szervezetre, mint a röntgen vagy gamma sugarak. Viszont, a mikrohullámok felmelegedést okoznak, ami magas energiafokon veszélyes. Ezért is, a piacon lévő mikrohullámúsütők szigorú biztonsági követelményeknek kell megfeleljenek.
A mikrohullámsütők többsége 2.45 gigahertzes frekvenciájú hullámokat bocsátanak az élelmiszerre. Az élelmiszerben levő molekulák, főleg a víz, energiát von el a sugaraktól az elektromos melegítés során. Mivel a víz molekulák poláris molekulák, azaz egy negatív és egy pozitív pólussal rendelkeznek, elkezdenek gyorsan, váltakozó irányba forogni, miközben a váltakozó elektromos mező áthalad rajtuk. Feltételezik, hogy ebből a forgásból felszabadult hő adja a hőt az élelmiszernek.

Egészségügyi tényezők

Elég sok vita van a mikrohullám sugárzás káros volta kapcsán. A mikrohullám sugárzás valóban hat az ételre, de a kérdés most az marad, hogy ez a sugárzás a sütőn kívül is hat vagy nem?
Mark Sisson szerint: „Általában, egy háztartásban használt mikrohullámsütő biztonságosnak tekinthető. A mikrohullámsütők valóban sugárzást bocsátanak ki, de pontos kritériumok vannak kidolgozva a biztonságos, megengedett sugárdózist illetően: egy mikrohullámsütő egész használata során 5 milliwatt mikrohullámú sugárzást sugározhat négyzetcentiméterenként.”
A Nemzetközi Sugárzásvédelmi Egyesület 1 milliwatt négyzetcentiméterenkénti sugárdózist javasol, átlag 6 perc leforgása alatt. Ha nem használod a mikrohullámsütőt állandó módon, ezek szerint, aggódásra nincs okod. Mivel a sugárzás csökken a távolsággal, ha távol tartod magad a sütőtől, jelentősen lecsökkenti annak a lehetőségét, hogy sugárzásnak legyél kitéve. Emellett a sütők gyártásánál, a biztonsági követelményekhez tartozik az is, hogy a berendezés nyitott ajtóval nem működik, és külön kiegészítő rendszerrel kell, hogy rendelkezzen, ami felügyeli a főrendszer működését.
Te is hallottál olyan esetről, hogy a beteg életébe került az, hogy mikrohullámú sütőben felmelegített vérrel történet a vérátömlesztés? Vagy kisbabák betegedtek meg, mert az anyatejet mikrohullámú sütőben melegítették?
Kismamák, figyelem! A mikrohullámok tönkreteszik az alapvető, betegségek ellen védő ágenseket, amik az anyatejben találhatók. A mikrohullámsütőben melegített anyatejben levő lizozim elveszti aktivitását, antitestek semmisülnek meg!

Azt mindenki tudja, hogy nem szabad műanyag edényt mikrohullámsütőben használni, de tudod, hogy miért?

A Milwaukee Journal Sentinel egy cikket közölt, miszerint a „mikrohullámsütő biztonságos” műanyagtálak, nem is olyan biztonságosak. Mellesleg ilyenben tárolnak baba ételektől elkezdve, fagyasztott ételekig bármilyen élelmiszert. Ezekből a műanyagokból, a melegítés során, mérgező dózisban biszfenol-A-t szabadul fel. A cikkben közölt tanulmány során, olyan magas dózisú biszfenol-A-t mutattak ki, amely a laboratóriumi állatokon idegrendszeri és növekedési zavarokat okozott. Tehát, ha mégis használsz mikrohullámsütőt, jobb, ha megmaradsz az üveg- vagy kerámiatálaknál.
mikro2

Mi a helyzet az élelemben levő tápanyagokkal?

Sajnos, már több bizonyíték van arra, hogy a mikrohullámsütőben készített étel tápértéke csökken. Habár, bármelyik főzésformát használva elkerülhetetlen a  tápérték csökkenés, úgy látszik, hogy a lassú tűzön való főzés esetében ez a veszteség a kisebb, míg a gyors főzésmódoknál sokkal nagyobb – a mikrohullámsütő a leggyorsabb, így ennek a használata vezet a legnagyobb tápérték veszteséghez.
  • Egy, 1999-ben végzett svéd tanulmány szerint, a mikrohullámsütés a spárgából kivonta a vitaminokat.
  • A fokhagymán végzett tanulmány kimutatta, hogy ha a fokhagymát kevesebb, mint egy percig melegítjük a mikrohullámsütőben, inaktiválódik az az enzim, ami a rák elleni védelemért felelős.
  • 2003 novemberében, az „Élelmiszer és Mezőgazdaság Tudományának Lapjában” közölt cikk szerint a brokkoli jótékony antioxidánsainak 97%-a vesztődik el a mikrohullámsütés során. Ehhez viszonyítva, a párolt brokkoli az antioxidánsainak 11%-át veszti el.
  • Egy ausztráliai tanulmány szerint a mikrohullámsütő használata sokkal nagyobb mértékben okozza a fehérjék bomlását, mint a hagyományos melegítés.
  • Svájci tudósok hemoglobin- és fehérvérsejt csökkenést mutattak ki olyan laboratóriumi egereknél, amelyeket mikrohullámsütőben melegített étellel etettek.
  • Bármennyire is kényelmes és gyors a mikrohullámsütő, a kényelem nem mindig a legmegfelelőbb választás. A mikrohullámsütő elveszi az étel ízét, tönkreteszi a tápértékét, és fennáll a káros sugárzás lehetősége is.

Mit használjunk helyette?

  • hagyományos sütő: főzéshez és ételmelegítésre egyaránt alkalmas
  • serpenyős vagy párolt melegítés: reggelire a tükörtojás, a tegnapi megmaradt zöldségek estére remekül melegíthetők így. A párolás, egyike a legkevésbé ártalmas és környezetbarát módoknak.
  • cserépedény: az egyetlen tál, aminek elkészítésénél nem használnak ólmot.
  • konvekciós sütő: ez magába foglalja a mikrohullámsütő gyorsaságát, a hagyományos sütők biztonságával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése