Kormos Anett / Éva magazin
2015. 04. 28.
KORMOS ANETT: SZEX AZ, AMIT ANYA NEM CSINÁL APÁVAL
„A lányaim hat- és hétévesek. Még nem tudják, hogy nem szexelhetnek. Soha! Úgy terveztem, hogy amikor eljön az ideje, úgy húsz-huszonöt év múlva, felvilágosítom őket...”
– Mert megígértem a Marcinak, hogy megcsókolom.
Megszorítom a póni lábát, hogy az ujjam átfúródik a rózsaszín plüssön át a szivacstöltetbe.
– De miért ígérted meg?
– Mert megkért.
Ó, milyen hosszan tudnék itt szónokolni arról, hogy ha egy nő mindent megtenne, amire a férfi megkéri… de nem teszem, végül is nem az ő hibája, hogy naiv még, és azt hiszi, amit megígér, azt teljesíteni kell.
– Melyik az a Marci?
Szándékosan nem azt kérdezem, ki az a Marci, mert Marci az én szememben ekkor már nem valaki, hanem valami. Egy liliomtipró, egy gaz csábító, egy erkölcsi zsákutca, egy megoldandó probléma, valami, amit el akarok tüntetni a föld színéről. Utódom rámutat egy pufi gyerekre a homokozó szélén.
Megszorítom a póni lábát, hogy az ujjam átfúródik a rózsaszín plüssön át a szivacstöltetbe.
– De miért ígérted meg?
– Mert megkért.
Ó, milyen hosszan tudnék itt szónokolni arról, hogy ha egy nő mindent megtenne, amire a férfi megkéri… de nem teszem, végül is nem az ő hibája, hogy naiv még, és azt hiszi, amit megígér, azt teljesíteni kell.
– Melyik az a Marci?
Szándékosan nem azt kérdezem, ki az a Marci, mert Marci az én szememben ekkor már nem valaki, hanem valami. Egy liliomtipró, egy gaz csábító, egy erkölcsi zsákutca, egy megoldandó probléma, valami, amit el akarok tüntetni a föld színéről. Utódom rámutat egy pufi gyerekre a homokozó szélén.
Puska vagy homokozólapát
És itt teszek egy kis kitérőt. Tudom, a gyerekeket illik szeretni. Mert olyan picik meg cukik meg mit tudom én. Hát én általában nem vagyok oda a gyerekekért. A sajátjaimat az elmúlt évek során egészen megkedveltem, de más gyerekek iránt a legjobb esetben is közömbös vagyok. És vannak azok a gyerekek, akiket kimondottan taszítónak találok. Nem vagyok rá büszke, de cifrább bűneim is vannak. Nem bírom vonzónak találni például a taknyos orrú gyerekeket, a mindig visítva beszélőket, az üres tekintetűeket, azokat, akik a markukból zabálják a zizit, de több hullik a földre, mint amennyi a szájukba, azokat, akik lepisilik a vécéülőkét, akik megharapják az enyémeket, de legfőképpen azokat rühellem, akik meg akarják csókolni az enyémeket.
De vissza Marcihoz, aki hevesen lapátol, miközben szöszmösz mackójából vakítóan kivillan orbitális kőművesdekoltázsa. Az első gondolatom, hogy ha picit meglököm, belefordul a homokozóba. Csak hát túl sok a szemtanú. Inkább kikérdezem.
– Helló! Te vagy Marci?
– Én. Mész már haza, Emma? Tudod, mit ígértél…
Ekkor persze elpattan az agyam, hiszen itt állok én is, az anya, a nagy, a felnőtt, a hatalmas, akinek az árnyéka simán betakarja Marcit homokozólapátostul, és ez a gyerek mégis – figyelmen kívül hagyva az én fenyegető jelenlétemet – követelőzik az én, az én, az én lányomnál.
– Te Marci! Emma nem fog veled csókolózni soha! És ha még egyszer szóba hozod ezt nála, én bejövök, és akkor a te szobatisztaságodnak örökre annyi, érted?
– De Emma megígérte.
Marci ekkor felállt a homokozó széléről, számomra pedig világossá vált, hogy Marci nemcsak kövér, de állati nagy is, és az én árnyékom hirtelen olyannak tűnt az övé mellett, mint Törpilláé a gombaház mellett. Úgy gondoltam tehát, nem vitatkozom tovább, hiszen mégsem felnőttes dolog egy „kisfiút” lealázni, főleg ha homokozólapátja is van.
Otthon, miközben bevarrtam a póni oldalán ismeretlen körülmények között keletkezett lyukat, megbeszéltem Emmával, hogy ez a Marci nagyon „aranyos” gyerek, de a csók szerintem még korai. Persze, ha szerelmes… én nem tiltom… csak majd apával keresünk egy másik ovit.
Azt hiszem, megértettük egymást, és én lezártnak éreztem a szerelmi kérdéseket a következő negyed évszázadra, addig meg majd csak elvisz engem egy agyvérzés. De a szerelem és a tavasz kéz a kézben jár, és ha egyik lányt megcsapta a szele, akkor…
És itt teszek egy kis kitérőt. Tudom, a gyerekeket illik szeretni. Mert olyan picik meg cukik meg mit tudom én. Hát én általában nem vagyok oda a gyerekekért. A sajátjaimat az elmúlt évek során egészen megkedveltem, de más gyerekek iránt a legjobb esetben is közömbös vagyok. És vannak azok a gyerekek, akiket kimondottan taszítónak találok. Nem vagyok rá büszke, de cifrább bűneim is vannak. Nem bírom vonzónak találni például a taknyos orrú gyerekeket, a mindig visítva beszélőket, az üres tekintetűeket, azokat, akik a markukból zabálják a zizit, de több hullik a földre, mint amennyi a szájukba, azokat, akik lepisilik a vécéülőkét, akik megharapják az enyémeket, de legfőképpen azokat rühellem, akik meg akarják csókolni az enyémeket.
De vissza Marcihoz, aki hevesen lapátol, miközben szöszmösz mackójából vakítóan kivillan orbitális kőművesdekoltázsa. Az első gondolatom, hogy ha picit meglököm, belefordul a homokozóba. Csak hát túl sok a szemtanú. Inkább kikérdezem.
– Helló! Te vagy Marci?
– Én. Mész már haza, Emma? Tudod, mit ígértél…
Ekkor persze elpattan az agyam, hiszen itt állok én is, az anya, a nagy, a felnőtt, a hatalmas, akinek az árnyéka simán betakarja Marcit homokozólapátostul, és ez a gyerek mégis – figyelmen kívül hagyva az én fenyegető jelenlétemet – követelőzik az én, az én, az én lányomnál.
– Te Marci! Emma nem fog veled csókolózni soha! És ha még egyszer szóba hozod ezt nála, én bejövök, és akkor a te szobatisztaságodnak örökre annyi, érted?
– De Emma megígérte.
Marci ekkor felállt a homokozó széléről, számomra pedig világossá vált, hogy Marci nemcsak kövér, de állati nagy is, és az én árnyékom hirtelen olyannak tűnt az övé mellett, mint Törpilláé a gombaház mellett. Úgy gondoltam tehát, nem vitatkozom tovább, hiszen mégsem felnőttes dolog egy „kisfiút” lealázni, főleg ha homokozólapátja is van.
Otthon, miközben bevarrtam a póni oldalán ismeretlen körülmények között keletkezett lyukat, megbeszéltem Emmával, hogy ez a Marci nagyon „aranyos” gyerek, de a csók szerintem még korai. Persze, ha szerelmes… én nem tiltom… csak majd apával keresünk egy másik ovit.
Azt hiszem, megértettük egymást, és én lezártnak éreztem a szerelmi kérdéseket a következő negyed évszázadra, addig meg majd csak elvisz engem egy agyvérzés. De a szerelem és a tavasz kéz a kézben jár, és ha egyik lányt megcsapta a szele, akkor…
Fotó: Europress
Éjjel felsírt a nagyobbik lányom. Jó anya vagyok, átmentem, hogy ezt azonnal hagyja abba, mert nem tudok aludni.
– Mi a baj? Miért sírsz, Anna?
– Mert nem akarok gyereket.
– Én sem. De hogy jön ez most ide?
– Mert az Edu meg akart csókolni!
Éjjel kettőkor elbeszélgettem Annával is a szerelemről, meg arról, hogy ha jók lesznek, a húsvéti nyúl hoz nekik gázspray-t az ilyen kényes szituációk kezelésére.
És arról is, hogy ezekről a romantikus ügyekről nem beszélünk apának, mert apa nálam jóval forrófejűbb, és apának puskája is van, ami ellen a homokozólapát nem sokat ér.
A gyerekek nem szexelnek. A szülők sem szexelnek. Én pedig most abban a különös helyzetben vagyok, hogy a szüleim gyereke vagyok, a gyerekeimnek pedig szülője. Tehát duplán nem szexelek. Elvileg. A szüleim örültek, mikor bejelentettem, hogy találtam egy gyereket a házunk előtt, aki mostantól nagypapának és nagymamának fogja szólítani őket. A második ugyanilyen keletkezésű unokánál már gyanakodtak picit, de aztán nem feszegették a kérdést, csak jelezték, hogy jobb volna, ha elköltöznénk erről a különös környékről.
– Mi a baj? Miért sírsz, Anna?
– Mert nem akarok gyereket.
– Én sem. De hogy jön ez most ide?
– Mert az Edu meg akart csókolni!
Éjjel kettőkor elbeszélgettem Annával is a szerelemről, meg arról, hogy ha jók lesznek, a húsvéti nyúl hoz nekik gázspray-t az ilyen kényes szituációk kezelésére.
És arról is, hogy ezekről a romantikus ügyekről nem beszélünk apának, mert apa nálam jóval forrófejűbb, és apának puskája is van, ami ellen a homokozólapát nem sokat ér.
A gyerekek nem szexelnek. A szülők sem szexelnek. Én pedig most abban a különös helyzetben vagyok, hogy a szüleim gyereke vagyok, a gyerekeimnek pedig szülője. Tehát duplán nem szexelek. Elvileg. A szüleim örültek, mikor bejelentettem, hogy találtam egy gyereket a házunk előtt, aki mostantól nagypapának és nagymamának fogja szólítani őket. A második ugyanilyen keletkezésű unokánál már gyanakodtak picit, de aztán nem feszegették a kérdést, csak jelezték, hogy jobb volna, ha elköltöznénk erről a különös környékről.
Fotó: Europress
A gyerekeimnek meg eszükbe sem jut, hogy köztem és az apjuk között lehet valami. Tény, hogy utóbbi hiedelem fenntartása sok szervezésbe kerül, és a spontán szexre csak akkor van mód köztem és a férjem között, ha előre megbeszéljük. De ennyit megér, hogy fenntartsuk annak a látszatát, hogy a szex valami olyan, számunkra is homályos dolog, amit csak idegen nénik csinálnak idegen bácsikkal. Az egyéb variációkról pedig mélyen hallgatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése